Lois Lowry Az Emlékek Őre

*A filmadaptációhoz tartozó hivatalos album hallgatása a cikk írása közben a kellő hangulatért.*

Vajon hogy lehet az, hogy csak most kezdtem neki ennek a könyvnek? Nem mindtha oFeatured imagelyan régóta árválkodott volna a pocomon… na jó, még mindig nincs a pocomon, igazából ez egy könyvtári könyv volt, de akkor is. Évek óta ismerem ezt a darabot, és valahogy sosem hívogatott úgy, mint tegyük azt a Harry Potter sorozat, vagy a Titkos kert… HÁT!

Személyes sértésnek veszem.

Most pedig. Kezdeném azzal, hogy áldom az eget azért a posztért a moly.hu-n, ahol valaki segítséget kért disztópiás künyvekkel kapcsolatban. Ahogy a válaszokat olvasgattam, találtam valakit, aki csak minimál mennyiségű ilyen témában fellelhető könyvel tudott szolgálni, a következő viszont már majd egy tucattal kísértette a kérdezőt. Én hirtelen ötlettől vezérelve megnéztem az olvasmánylistámat, megszámoltam a disztópiákat, és igen csekélyke számmal találtam magam szembe (CSAK 15!!!!) Ezért úgy gondoltam ideje jobban ráülni az ilyen témában keresendő írásokra, és bár otthon a könyvespolcomon találok még nem egy ilyen olvasatlant, azért elugrottam a könyvtárba.

Rá is bukkantam erre itt. Meg még pár másikra is, de most ez a lényeges. Eleinte úgy néztem, hogy “Te jó ég, ez egy gyerekkönyv!” Nagy betűkkel volt, kis vékony, kb 250 oldalas, keménykötéses könyv, úgy voltam vele, hogy ha még gyorsan ki is olvasom, de ez akkor is egy gyerekkönyv…

Aztán elkezdtem olvasni. Az eleje olyan tipikus disztópia. Még csak nagyon ismerkedsz a történettel. Fogalmad sincs, hogy miről van szó, hogy működnek a dolgok, és hogy hová csöppentél. Próbálsz alkalmazkodni, memorizálsz minden apró részletet. Hiszen ez egy teljesen új világ, még semit sem értesz. Úgy gondolom ezt a legjobban azok érthetik meg, akik átmennek egy másik iskolába az év kellős közepén. Senkit nem ismernek, be kell kapcsolódniuk a tananyagba, és aztán még ott vannak a klikkek is, és a benfentes poénok.

Az elején még teljesen elveszettnek érzed magad, és fel szeretnéd adni, sokan ezért nem tudnak disztópiát olvasni. Úgy gondolják ez nem az ő világuk, nem értik, feladják még az elején. De ahogy fogynak a lapok, rájössz a titokra, érzékeled a világukat is, a szabájaikat, értesz minden változatást, és ami a legszebb benne, rájössz, hogy az író mit tart ebben a világban a legszebbnek, és a legrondábbnak.

Azért is szeretem annyira ezt a műfajt, mert megérted azt, hogy mit érez a mindennapokban az író. Olyan új világot teremtenek, ami rendszerint mentes a mindennapok rossz dolgaitól. Az akkori “okosak” tanultak a mi koruk bűneiből, és tudják min kell változtatni, hogy jól működjön a társadalmuk. És ha megfigyeled, akkor pontosan ki tudod szűrni, hogy mi az, ami az írók szerint hiányzik a világból, vagy ami a legnagyobb problémát okozza.

Most egy kicsit a történetről… (enyhén spoileres, csak saját felelőségre)

A 12 éves Jonas olyan világban él, melyben nincs igazságtalanság, éhezés, erőszak, nincsenek kábítószerek, a családok életében is teljes a harmónia. Ezt a tökéletesnek tűnő világot a bölcsek tanácsa vezeti. Ők azok is, akik a tizenkettedik évüket betöltött fiúk és lányok egész életre szóló pályáját kijelölik egy évente megrendezett ceremónián. Történetünk hősét valami egészen egyedi feladatra tartják alkalmasnak. Miközben egy különös öregember felkészíti őt hivatása betöltésére, Jonas előtt feltárul, milyen titkok lapulnak az őt körülvevő világ békéje mögött. A fiú vakmerő tettre szánja el magát…
Az ifjúsági regény sajátos hangulata, cselekményének feszültsége a gyermek és felnőtt olvasót egyaránt fogva tartja. Az emlékek őre kivételes lehetőséget kínál a továbbgondolásra, arra, hogy szülők és gyerekek, tanárok és tanítványok elbeszélgessenek az élet nagy kérdéseiről.

Szerintem…Featured image

Jonas hihetetlenül aranyos, ahogy kezdi felfedezni magában azt, hogy ő bátor, hogy ő okos, és a többi jellemzőt, ami őrzővé teszi. Szelíden, lassan, de kezdi észrevenni. Volt egy időugrásnyi rész a két december közöt, ahol lehet hogy csak az én figyelmetlenségem okolható, de mehökkentem, hogy az egyik oldalon még január, a másikon meg már egy év múlva… és csak így szemrebbenés nélkül, semmi “szólunk előre”, vagy valami. Az örökítő véleményem szerint keveset szerepelt, AHOZ KÉPEST IS, hogy az angol borítón konkrétan csak ő van rajta.

Jonasz szülei olyanok voltak mint a zombik. Csak úgy voltak. Vontatottan beszéltek, minden este összeültek, és furán elmesélték egymásnak az érzéseiket (BLAH). De a legfurább az volt, mikor abban a bizarr jelenetben elkezdték az Anya vállát “nyugtatóan csapkodni (!!!) mert csalódott volt, és erre ő egy perc múlva azt nyögi be, hogy “köszönöm, már jobban érzem magam!” Oh My Goodness.

Na jó.

(Spoiler vége)

Most hogy a történet elemzésével végeztünk, és kicsit kidühöngtem magam, szeretném megjegyezni, hogy ezeken kívül a csodálatosan szép, családias, gyorsan olvasható, aranyos történet, izgalmakkal, szerelemmel, gyomorgörcsökkel, és minden egyébben, ami egy jó Young Adul disztópiához kell. Ezen kívül nagyon sok szép gondolat volt benne, sokszor megmosolyogtam. Bármilyen korosztálynak könnyű szívvel ajánlanám, mindenki megtalálja benne azt, ami neki fog tetszeni.

A filmet 2014-ben dobták a piacra  Brenton Thwaites főszereplésével. Az én esti programom már megvan 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s